Élet Úton 2014-2015 - Bíborvég

Kisegítő lehetőségek
Tartalomhoz ugrás

Élet Úton 2014-2015

Pályázataink
ÉLET ÚTON PÁLYÁZAT

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésre nevelési programjának megvalósítása - a közúti közlekedés biztonságát szolgáló köznevelési intézményi nevelési tevékenységcímű pályázat célja az általános iskolák támogatása olyan közlekedésbiztonsági tevékenység lebonyolításában, mely alkalmas a tanulók és a szülők együttes megszólítására, a legfontosabb közlekedésbiztonsági ismeretek széles körben történő terjesztésére.
Élet Úton pályázat 1. forduló 193.680 Ft A projekt célja tehát többek között olyan közlekedésbiztonsági program megvalósítása, mely segíti a gyermekek önálló közlekedésre felkészítését, nemcsak elméleti, hanem gyakorlati elemekkel is, és ennek egyes elemei beépíthetőek az intézmények mindennapjaiba is. Iskolánkban aszülők segítikazzal a pályázat megvalósítását, hogy részt vesznek gyermekeikkel közösen egy szülő-gyermek közlekedésbiztonsági foglalkozáson az iskolánkban.
Az iskola tanulóinak több mint fele pedig kitöltött egy KRESZ-tesztet, s ezzel a két programmal hozzájutottunk néhány közlekedésbiztonsági ismereteket fejlesztő ügyességi pályához alkalmas demonstrációs eszközhöz.

A pályázat koordinátora: Kilián Zsolt







Vissza a tartalomhoz