2019-20 Tanév hírfolyam - Bíborvég

Kisegítő lehetőségek
Tartalomhoz ugrás

2019-20 Tanév hírfolyam

Archívum
Hírfolyam
2019-20 Tanév

I. félév

2019. december 20.
Karácsonyi projektnap
  
Az év utolsó tanítási napján ismét a hagyományok szerint folyt a munka. A karácsonyi kézműveskedést mézeskalácssütés egészítette ki. Érdeklődéssel használták a felsősök a tableteket is az idegen nyelvi karácsonyi kvízjátékunkhoz is.




2019. december Adventi gyertyagyújtások
  
A várakozás és a szeretet, az advent és a karácsony. Mind a négy gyertya meggyújtásához is kapcsolódott Kocsis László hitoktató rövid történeteivel, meséivel. Hagyományosan az alsó tagozatos osztályok kedves versei, szépen megformált műsorai és a közös ének tette közösségformálóvá, egyedi hangulatúvá ezeket az alkalmakat.




2019. december 18.

Ismét jól sikerült program zajlott ezen a napon közösen, gyerekekkel, szülőkkel. A kézműves foglalkozáson apró karácsonyi meglepetések készültek Kozma Erzsébet és Vaszlavek Ildikó pedagógusok segítésével.




2019. november 8.
Pályaorientációs nap

Délelőtt minden évfolyamon ráhangolódás – játékos feladatok megoldása szakmákkal kapcsolatosan, majd intézmények bemutatkozása: szakképző, technikum, gimnázium.
 
Szakmák bemutatkozása – meghívott vendégekkel (szülők elmesélik saját tapasztalataikat, miért ezt a szakmát választották, beszélnek munkájukról)
 
Később üzemlátogatás a felsősöknek – Sárközterm Kft, Gépműhely, kicsinek csoportos játék.




2019. november 8.

Az idei Mazsolaavatót is a diákönkormányzat szervezte, a 8. osztályosok vezették le. Tréfás, játékos feladatok követték egymást, majd az ötödikesek felső tagozatossá avatása.




2019. november 15.
XIII. Országos Ifjúsági Népi Kézműves Pályázat – Debrecen
 
 
Hímzés szakágban Szabó Györgyi munkái I. díjat, csoportos kategóriában, gyöngy szakágban a  diákjaink által készített sárközi gyöngyékszerek szintén I. díjat érdemeltek ki.
 
A díjak eszmei értékét növeli, hogy országos szinten a díjazott alkotások többsége a népi kézművességet oktató, nagy múlttal és hagyományokkal rendelkező művészeti szakiskolák és szakközépiskolák tanulói és szakkörei közül került ki. Gratulálunk az ügyes kezű diák-alkotóknak, és felkészítő tanáruknak, Vaszlavek Ildikó pedagógusnak! (A lányok ma már a Bátaszéki II. Géza Gimnázium tanulói)



2019. október 25.

A Honvédelmi Sportszövetséghez benyújtott pályázatunk keretében, honvédelmi napot rendeztünk. Az előzetes rajzverseny eredményhirdetése, jutalmazása után többállomásos akadályverseny zajlott, melyen minden iskolás diák részt vett. Az érdekes és izgalmas pályát a székesfehérvári Honvéd Szondi György Sportegyesület íjász- és lövészszakosztálya, valamint a szekszárdi Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Iroda munkatársai építették, és felügyelték. A programot több szülő is érdeklődéssel követte a helyszínen, és szurkolt a gyerekeknek, és segített a munkában. Később a Szekszárdi Katasztrófavédelmi Kirendeltség tűzoltó autója is megérkezett az iskola udvarára, valamint a Szekszárdi Rendőrkapitányság decsi KMB Irodájának gépjárműve is. A gyerekek beülhettek az autókba, szirénáztak, kipróbálták a hangosbemondót, és élvezettel ismerkedtek meg minden apró részlettel.
 
A fizikai aktívitással töltött nap végén pizza-parti várta a résztvevő gyerekeket és felnőtteket. Köszönet minden segítőnek!




2019. október 23.

A színjátszó szakkör irodalmi-történelmi összeállítással készült, a múlt üzenetéhez híven, felelevenítve az 1956. október 23-a és november 4-e között Magyarországon történteket. A változatos szövegek, színpadképek, a zene és mozgás közelebbé, átélhetőbbé tették az ünneplő közönség előtt az 1956-os eseményeket. Sem mi, nézők, sem a gyermekszereplők nem felejtik el azt, hogy mit üzen október 23-a az utókor számára, és mit jelentett az ő életükben is ez a színvonalas szereplés. A műsort rendezte, koreografálta, betanította Kovács Szilvia.




2019. október 10.

A DÖK vetélkedőt szervezett az Állatok Világnapja alkalmából, ahol a 4-5 fős csapatok tesztekkel, keresztrejtvényekkel és interaktív játékokkal tették próbára tudásukat az állatok világáról, életmódjáról. Első helyezett szoros versenyben a 8. osztály csapata lett. Második helyet a hatodik osztályos csapat érte el, harmadik helyen a 7. osztály csapata végzett. A tanulók teljesítményét emléklappal, ajándékkal jutalmaztuk. Gratulálunk a résztvevőknek!




2019. október 9.

Hagyományos őszi kerékpártúránkon szép napsütéses időnk volt. A huszonöt ügyes vállalkozó tanuló és kísérőik 26 km-t leküzdve fáradtságot, meleget kerekezett ezen a napon.




2019. október 7.

Hagyományosan a mindenkori 8. osztályos tanulóink segítségével iskolai ünnepség keretében méltón emlékeztünk az aradi vértanúkra.




2019. október 3.

Az Országos Könyvtári Napok alkalmából iskolánk 1. és 2. osztályos tanulói a községi könyvtárban jártak író-olvasó találkozón. A vendég Dániel András író-illusztrátor, a népszerű kuflik mesekönyvsorozat szerzője. Az interaktív előadás, beszélgetés nagyon tetszett a gyerekeknek.




2019. szeptember 27.
 
A hagyományos Sportos Diákok napi rendezvényünkkel ismét csatlakoztunk az Európai Diáksport Napjához. Iskolánk kétharmad része vett részt ezen az eseményen. A közös bemelegítést követően a település új futópályáján kocogtuk le a 2019 méteres távot. Ezt követően az iskolában, a sportcsarnokban sor- és váltóversenyeken keretében mozogtak a gyermekek, a sportudvaron pedig zsinórlabda körmérkőzések voltak, valamint hetesrúgó bajnokság zajlott.




2019. szeptember 24.
  
Remekül kezdték az új tanévet a Bíborvég Általános Iskola atlétái. A Diákolimpia rekord részvétel mellett megrendezett idei első megyei döntőjén, az Ügyességi Csapatbajnokságon három számban is érmes helyezést értek el diákjaink.
 
Aranyérmes, megyebajnok a kislabdahajító fiú csapat: Pusztai Vilmos, Fekete Pál, Takács Félix, Zufall Brendon, Pusztai László.
 
Ezüstérmes a súlylökő fiú csapatunk: Zsiga Levente, Kalányos Balázs, Pusztai Vilmos, Pusztai László, Zufall Brendon.
 
Bronzérmes a távolugró fiú csapatunk: Pusztai Vilmos, Zufall Brendon, Pusztai László, Mészáros Zoltán, Kocsis Balázs.
 
Testnevelő tanár: Kilián Zsolt
 
Gratulálunk!!!
 


2019. szept. 19.

Szekszárdi Garay János Általános Iskola 50 éves jubileumi rendezvénysorozatára Álomiskolám címmel rajzversenyt hirdetett. Intézményünkből is több diák rajzával neveztünk. Két nyolcadikos tanulónk, Juhász Zétény és Kalányos Balázs rajza díjazásban részesült. Gratulálunk!


2019. szeptember 2.
 
Becsengettek! Kezdődik a 2019-20-as tanév. A kis elsősök is az iskola polgárai lesznek ettől a naptól, a nyolcadikosoktól megkapják az iskola-nyakkendőt.




2019. aug. 29.
  
2019. augusztus 23 - szeptember 01. között Magyarországon is kerültek megrendezésre a Női Röplabda Európa Bajnokság mérkőzései. A helyszín a Papp László Sportaréna volt, ahová a Röplabda Szövetség  térítésmentes belépőjegyeket biztosított a magyar lányok biztatásáért.
 
Iskolánkból 8 tanuló utazott Kilián Zsolt tanár úr kíséretével Budapestre. A decsi Önkormányzat is ingyenesen bocsátotta az iskola részére a kisbuszt.
 
A gyerekek délután az Azerbajdzsán – Románia és a Magyarország – Hollandia mérkőzéseket láthatták. Sajnos a meccsen a magyarok 3:0-s vereséget szenvedtek szurkolásunk ellenére is az esélyesebb hollandokkal szemben.



2019. aug. 28-29.
Törpi Tábor
 
Két nap délelőttjén elsőseink ismerkedtek az iskolával, a tanítóikkal. Ezeken a napokon játékosan, élményszerűen készítettük fel a gyermekeket a szeptemberi iskolakezdésre. Fontos volt a pozitív megerősítés, tapasztalatszerzés, az érzelmi ráhangolódás az iskolára. Gyakorolták egymás segítését, elfogadását, mindenki felszabadultan játszott, „dolgozott”, kíváncsian  várva egy új életszakasz  kezdetét.

 



Ez történt
2019-20 Tanév
II. félév

2020. 06.13. Ballagás
Ilyen ballagásunk még sosem volt.  Pár hete még azt hittük, úgy kell elengedni nyolcadikos diákjainkat, hogy nem látjuk együtt többé Őket. Nem így lett. Felsős pedagógusaink és az iskola dolgozóinak közös összefogásával, munkájával, gondos szervezéssel meghitt hangulatú ünnepséget rendezhettünk az iskolaudvaron. Nemcsak az épület belső része, hanem még nagyablaka is ballagási díszt öltött; - ha már vendégek nem jöhettek, azért a településen mindenki tudjon az ünnepről!
 
Most a végzős évfolyam (14 diák) esetén nehéz volt eldönteni, mi erősebb: a büszkeség, hogy a kezeink között nőttek fel, tanultak, sportoltak, versenyeztek; eredményekkel, gesztusokkal, kamaszkedvességgel is megajándékozva bennünket, vagy a szomorú hiány. Ezek az arcok, ezek a gyerekek hiányozni fognak, hiszen velünk éltek évekig.
 
Köszönjük a kedves Szülőknek, hogy ránk bízták gyermekeiket! Az Önök gyermekei, a mi diákjaink elbúcsúztak a decsi iskolától, de mi, pedagógusok hisszük azt, hogy csak az iskolától, de az Önök segítségével tőlünk, pedagógusoktól nem.
 
Az ünnepségen az iskolánk alapította Bíborvég-díjat az eredményes tanulmányi, közösségi, és sportmunkáért négyen kapták: Both Dávid, Juhász Zétény és kiemelten, a tantárgyi dicséretek mellett, általános nevelőtestületi dicsérettel: Kalányos Balázs és Zsiga Levente.



A Kincses Tolna Megye Értékvetélkedő díjazottjai
 
Az idei tanévben a Tolna Megyei Önkormányzat által meghirdetett és a tanév első félévében megkezdett Kincses Tolna Megye Értékvetélkedő témája a természeti környezet, sport és egészséges életmód volt. A tavaszi, személyes részvétellel zajló záró program a koronavírus járvány miatt elmaradt. Így a vetélkedő első fordulójára beküldött munkák alapján hirdettek eredményt. Iskolánk csapata 2. helyezést ért el. A szervezők személyesen adták át a díjakat a gyerekeknek és felkészítőjüknek.
Nyolcadikos diákjaink: Juhász Zétény, Kalányos Balázs, Nagy Kiara, Rigó Adrienn.
Felkészítő tanár: Kozma Erzsébet. Gratulálunk!



2020. március 22.
  
Már régóta készültünk a rendhagyó Víz világnapi megemlékezésre. Az idei évben 7. osztályos tanítványunk, Farkas Patrik fotóiból szerettünk volna kiállítást rendezni. Köszönet támogatónknak, a Decsi Pék Kft-nek, Gál Miklósnak, aki hozzájárult a fotók előhívásához. Minden időben elkészült. A koronavírus okozta rendkívüli helyzet azonban közbeszólt: a tantermen kívüli digitális oktatás miatt most nem paravánokon elhelyezett kiállításra hívunk látogatókat, hanem itt, online-kiállítás keretében tekinthető meg Farkas Patrik „vizes” fotóiból néhány. Szép munka, csodás fotók, gratulálunk!

2020. március 13.
 
Rendhagyó nemzeti ünnep! Színjátszósaink, mint minden évben most is nagyon készültek az ünnepre! A műsort néző nélkül a helyi televízió rögzítette és játszotta le március 15-én. Felemelő, szép volt, színvonalas, mint mindig! A hagyományos „Jó tanulók jutalmazása” sem maradt el, az Önkormányzat a későbbiekben házhoz szállította a megérdemelt ajándékokat a 30 tanulónak. Köszönjük!

2020. március 3.
 
Baka György gyermekeket is megmozgató ismeretterjesztő előadása a Klímaváltozás az alapoktól címmel a Tolna Megyei Klímairoda szervezésében zajlott a felső tagozatosoknak a Faluházban.

2020. március 3.
 
 
A tervezett program szerint az Iskolanyitogató foglalkozások között egy idegen nyelvi és ismét egy kézműves foglalkozás következett. Bár kevés résztvevőnk volt,  ők a tanító nénikkel együtt érdeklődve és aktívan dolgoztak az angol és a német feladatok megoldásán, majd ügyeskedtek
 
is.


2020. február 28.
 
 
Iskolanyitogató foglalkozásaink sorában egy ovis-iskolás kölyökatlétika foglalkozás zajlott pénteken délelőtt a tornacsarnokban.
 
Alsós tanítóink különböző játékos sportfeladatokkal várták a nagycsoportosokat és az őket kísérő óvónéniket. A nagyobbak segítettek az akadálypályákon, az elsősök pedig az ovisokkal együtt versenyeztek. A vidáman, lelkesen végrehajtott gyakorlatok végén valamennyi kisovis emléklapot, apró ajándékot és csokoládét kapott.  
 

2020. február 24.
A farsangi mulatság szervezői hagyományosan tanévenként a mindenkori 3. osztály pedagógusai, tanulói és szülői közössége. A mulatságot a Rednex Cotton Eye Joe zenéjére koreografált nyitótánccal indította a 3. osztály. A bemutató után jelmezes felvonuláson 46 tanuló mutatta be ötletes jelmezét. A bírálóbizottság a 11 legötletesebb jelmezt díjazta. A felvonulást és a díjak kiosztását tánc, majd tombolasorsolás követte, de zsákbamacskán és karikás sorsjegyen is lehetett nyerni. Köszönet a szülőknek, és minden támogatónknak!



2020. február 3.

Iskolanyitogató programsorozatunk folytatódott. A leendő első osztályosoknak, szüleiknek lehetőséget biztosítottunk arra, hogy kis foglalkozások keretében is megismerjék oktató-nevelő munkánkat. A sorozatnyitó gyermek-szülő közös foglalkozások: először új digitális eszközünkkel, a robotméhecskékkel találkoztak, majd kézműveskedhettek.



Nyílt hét az óvodások szüleinek
2020. jan. 27-31.

Újonnan induló Iskolanyitogató programsorozatunk keretében az iskolavezetés az ovis szülői értekezleteken járt, majd nyílt héten vártuk a szülőket az alsó tagozat minden osztályába, és egy iskolánk környezetét, felszereltségét bemutató fórumra is.





Vissza a tartalomhoz