Tehetséghidak 2012-2013 - Bíborvég

Kisegítő lehetőségek
Tartalomhoz ugrás

Tehetséghidak 2012-2013

Pályázataink
TEHETSÉGHIDAK 2012-2013

A TÁMOP-3.4.5-12-2012-0001 „Tehetséghidak Program” nevű kiemelt projekt keretében megvalósuló GAZDAGÍTÓ PROGRAMPÁROK MEGSZERVEZÉSE ÉS MEGVALÓSÍTÁSA pályázattal 734.000 Ft-ot nyertünk.
A program első része egy kézműves szakkör négy foglalkozását tartalmazta a 2012/13-as tanév május-júniusában kilenc felső tagozatos és három diákmentor (iskolánk volt diákjai) számára. A program második része egy szünidei intenzív kézműves tábort tartalmazott, melyeknek június végén.

A szakkörön és a hat napos tábor keretében a tájegységünkre jellemző népi kismesterségekkel, technikákkal ismertettük meg a diákokat. A Sárköz 2012-ben a Szellemi Kulturális Örökség listájára került négy elemmel, a hímzés, gyöngyfűzés, szövés és a viselet volt ez a négy elem. Ezért választottuk a kismesterségek közül a hímzést és a gyöngyfűzést, valamint kiegészítésképpen a háztartásokban gyakran használt eszközök, a kerámiák és a kosarak készítésének alapjait. A szövéssel és a viselettel a délutáni programok során ismerkedtünk meg. Célunk az volt, hogy a ma már feledésbe merülő népi hagyományainkkal ismertessük meg a fiatalokat, ezen keresztül felismerjék, mi mindenre használhatjuk a kezünket és a fantáziánkat, mekkora örömet okoz az alkotás, a magunk készítette ajándék, megtanuljanak bánni a természetes anyagokkal.

Sikerként könyvelhetjük el, hogy két diákunk is kedvet kapott a viselet és a hagyományok későbbi ápolására, és jelentkeztek a helyi tánccsoportba.

A pályázat megvalósítói: Szabó Ernőné és Vaszlavek Ildikó.
Intézményünk 1,7 M Ft-ot nyert a TÁMOP-3.4.5-12-2012-0001 „Tehetséghidak Program”-ban a 2.sz. alprojekt keretében a tanórán kívüli tehetségsegítő programok megvalósítására a szülő-diák-pedagógus együttműködésének fejlesztése érdekében.

A felhívásban szerepelt tevékenységek közül a következő négyféle tevékenységre többféléből válogathattunk, pályáztunk és kapunk támogatást.

1. „Játéktér” tehetségműhely (Pályázat írói, megvalósítói: Tóth Anna, Tóth Judit)
2. „Alkossunk együtt!” kézműves szakkör (Pályázat írói, megvalósítói: Szabó Ernőné, Vaszlavek Ildikó) Fényképalbum
3. Egynapos közös szülő-diák-pedagógus lazító program – kirándulás Pécsre, a Zsolnay negyedbe (Pályázat írói, megvalósítói: Kilián Zsolt, Endeliné Péter Szilvia)
4. Egynapos közös szülő-diák-pedagógus lazító program – Játsszunk együtt! Gyermeknap (Pályázat írói, megvalósítói: Bergerné Ifju Erzsébet, Tóth Anna)
  
Citerák                                                                               Táblás játékok

                           

Alkossunk együtt



Játsszunk együtt – Gyermeknap



Pécs – kirándulás


Gazdagító programpárok

A TÁMOP-3.4.5-12-2012-0001 „Tehetséghidak Program” nevű kiemelt projekt keretében megvalósuló GAZDAGÍTÓ PROGRAMPÁROK MEGSZERVEZÉSE ÉS MEGVALÓSÍTÁSA pályázattal 734.000 Ft-ot nyertünk.
A program első része egy kézműves szakkör négy foglalkozását tartalmazta a 2012/13-as tanév május-júniusában kilenc felső tagozatos és három diákmentor (iskolánk volt diákjai) számára. A program második része egy szünidei intenzív kézműves tábort tartalmazott, melyeknek június végén.
A szakkörön és a hat napos tábor keretében a tájegységünkre jellemző népi kismesterségekkel, technikákkal ismertettük meg a diákokat. A Sárköz 2012-ben a Szellemi Kulturális Örökség listájára került négy elemmel, a hímzés, gyöngyfűzés, szövés és a viselet volt ez a négy elem. Ezért választottuk a kismesterségek közül a hímzést és a gyöngyfűzést, valamint kiegészítésképpen a háztartásokban gyakran használt eszközök, a kerámiák és a kosarak készítésének alapjait. A szövéssel és a viselettel a délutáni programok során ismerkedtünk meg. Célunk az volt, hogy a ma már feledésbe merülő népi hagyományainkkal ismertessük meg a fiatalokat, ezen keresztül felismerjék, mi mindenre használhatjuk a kezünket és a fantáziánkat, mekkora örömet okoz az alkotás, a magunk készítette ajándék, megtanuljanak bánni a természetes anyagokkal.
Sikerként könyvelhetjük el, hogy két diákunk is kedvet kapott a viselet és a hagyományok későbbi ápolására, és jelentkeztek a helyi tánccsoportba.
A pályázat megvalósítói: Szabó Ernőné és Vaszlavek Ildikó.

Játéktér

Pályázatunk direkt célja, a logikai-matematikai intelligenciaterületen tehetségígéretes tanulókat segítő tehetségműhely tárgyi feltételeinek, eszközellátásának javítása a kereskedelemben kapható táblás, stratégiai játékok beszerzésével. 

A változatos játéktárral hatékonyabb, még inkább személyre szabott tehetséggondozást valósítunk meg. Tanulóinkat az eddigiekhez hasonló jó vagy jobb eredményekkel kívánjuk versenyeztetni az Elmetorna bajnokságokon illetve más számukra elérhető versenyeken.

A pályázat értéke: 493.200 Ft. (A pályázat írója: Tóth Anna)


Vissza a tartalomhoz