NTP MKÖ-16 2016-2017
Pályázataink
NTP-MKÖ-16 2016-2017
„Értékeink a múltból: népi kismesterségek Sárközben 2.”
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő a Nemzeti Tehetség Program cselekvési programja alapján meghirdetett NTP-MKÖ-16 kódszámú, A nemzeti kulturális örökség megőrzését, a hazai nemzetiségi
hagyományok és a népi kultúra ápolását felvállaló tehetséggondozó programok támogatása című kiírás nyertes pályázatára 800.000 Ft összegű támogatást nyert.
Projektünk célja Sárköz néprajzi tájegység kulturális örökségének megőrzése, diákjainkkal való megismertetése volt. A projekt keretében 2x30 órás csoportos tehetséggondozó, hagyományápoló műhelyfoglalkozást tartottunk két csoportban 7-7 diákkal. A műhelymunka során kétféle kézművességgel foglalkoztunk, a sárközi kismesterségek közül a hímzéssel és a szövéssel ismerkedtünk meg. Kismesterségenként 2 órát a hozzá tartozó néprajzi ismeretek feldolgozására fordítottunk népi mester bevonásával. A projekt zárásaként, lazító programként, egynapos múzeum-, illetve kiállításlátogatást szerveztünk, melynek során megtekintettük a kalocsai Viski Károly Múzeum „Népek, életformák, hagyományok” című kiállítását is.
A pályázat megvalósítói: Szabó Ernőné és Vaszlavek Ildikó