2016-17 Tanév hírfolyam - Bíborvég

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Archívum
Hírfolyam
2016-17 Tanév
I. félév

2017. január 18.
Kincses Tolna Megye Értékhangoló

Tamásiban zajlott a Kincses Tolna Megyei Értékhangoló - Vetélkedő megyei döntője az általános iskolai csapatok számára. A 10 csapat a középdöntő feladatainak megoldása után játékos vetélkedőben mérte össze tudását a megyei értékekről és hungarikumokról.
 
Csapatunk (Fischer Jázmin, Juszt Viktória, Nagy Gergő, Szabó Fanni) becsülettel helyt állt. A végső megmérettetésben csak egy-egy pont különbséggel szorultak le a dobogóról, és végeztek a paksi, őcsényi és dunaföldvári általános iskola mögött a 4. helyen.
 
Köszönjük nekik a lelkiismeretes felkészülést és reméljük, hogy mindaz a tudás, amivel gazdagodtak, további értékek megismerésére sarkallja őket. Felkészítő nevelő Tóth Julianna.


2017. január 13.
Játékdélután

Már az elmúlt tanévben is nagy sikere volt a DÖK által szervezett játék-délutánoknak.  A felső tagozatosok az iskola különböző logikai és stratégiai táblás játékaiból választhattak. Lelkesen játszottak a régi és az új társasjátékokkal is.  (Abalone, Blokus, Rumis, Swish, Triovision, Offboard, Quarto …)




2016. december 20.
Karácsonyi projektnap

Ezen a napon gyújtottuk meg az utolsó adventi gyertyát.  Ezután diákjaink kézműves foglalkozásokon, karácsonyi vetélkedőn, karácsonyi futballkupán vettek részt. Kiskórusunk és a bábosok az óvódásokkal együtt köszöntötte a karácsonyt az óvodában, majd karácsonyi műsort adtak mindkét idősotthonban




2016. december 16.
Újabb díj a kis diákvállalkozóknak

Iskolánk alsó tagozatos diákvállalkozása idén is részt vett Budapesten a Diákvállalkozások Országos Karácsonyi Vásárán. A rendezvényt, melynek 2016. december 16-án a KÖKI Terminál adott otthont, a Junior Achievement Alapítvány szervezte. A vásáron, mely egyben verseny is, általános iskolás és középiskolás diákvállalkozások kínálták termékeiket a pláza látogatóinak. A decsi gyerekek saját rajzaikból készített hűtőmágneseket, gyöngyből fűzött fenyődíszeket és gyöngyökkel díszített dobozokat árusítottak. A decsi diákvállalkozók asztala a Legszebb stand kategória díját érdemelte ki a szakmai zsűritől, a kis vállalkozók az oklevél mellett összesen 20.000Ft értékben ajándékutalványt is kaptak. A sikeres öt fős csapat tagjai Akay Réka, Fischer Csenge, Hauwasser Dalma, Horváth Karolina és Nyírő Dávid voltak. A diákvállalkozás munkáját Tóth Judit és Tóth Anna segítette.


2016. december 7.
Nyitott pékségek napja

A pék szakma megismerése és népszerűsítése érdekében nyolcadikosaink látogatást tettek a decsi pékségben, ahol betekintést nyerhettek a péküzem mindennapi munkájába. A látogatás végén finom péksüteményeket kóstolhattak.



2016. december 2.
Advent második gyertyagyújtás

Az ünnepek lehetőséget adnak arra, hogy az iskolában is kizökkenjünk a hétköznapokból. Mivel közösségben éli át a gyermek, ezért erősítik az összetartozást, a kisebb-nagyobb csoporthoz való kötődést. Az ünnepek megélése, átélése segíti az ünnepelni tudást, mely a családi otthonokban majd tovább folytatódik. A második adventi gyertya gyújtását a hatodikosok versei kísérték, és a közös éneklés sem maradt el.




2016. november 25.
Advent első gyertyagyújtás

Az adventi időszakban az idei tanévben is lesz minden pénteken gyertyagyújtás. Az igazgatónő, és Kocsis László diakónus ünnepi szavai után az ötödikes gyerekek karácsonyváró műsorral köszöntötték diáktársaikat. A szép ünnepi díszítés, a gyertyagyújtás ünnepi pillanata, a közös éneklés meghitt ünnepi hangulatot teremtettek az iskolában


2016. november 17.
Őszi kézműves foglalkozás

Az ősz, mint évszak, számos lehetőséget kínál kézműves technikák elsajátítására, őszi természetes anyagok felhasználására, ismeretek elsajátítására.A kézműves alkotások, mint esztétikai örömforrás, pozitív motivációként hatnak a tanulókra. A foglalkozást a Diákönkormányzat szervezésében iskolánk kézműves termében tartottuk Szabó Ernőné és Vaszlavek Ildikó tanárnők vezetésével. A diákok természetes anyagok (fatörzsszelet, faágak, toboz, dió, mandula) felhasználásával esztétikus és vidám „műalkotásokat” készítettek. Az elkészült munkadarabokat a gyerekek haza vihették.


2016. november 15.
Értékhangoló Kölesden

„Értékhangolóra” gyűltek össze a diákok és tanáraik Kölesden, hogy a megyei önkormányzat „Kincses Tolna Megye” című értékvetélkedőjére felkészüljenek. A résztvevőket Ribányi József, a megyei közgyűlés alelnöke köszöntötte, aki szerint a fiatalok nem is gondolnák, mennyi érték van a közvetlen közelükben. Erre hívja fel a figyelmet a program.
Versenyző csapatunk: Fischer Jázmin, Juszt Viktória, Szabó Fanni, Nagy Gergő.
Nekik az elődöntőben december 22-ig egy tesztsort kell megoldaniuk, és egy kiválasztott értékről kell esszét írniuk.
Felkészítő: Tóth Julianna.


2016. november 11.
Mazsola avató

Ismét szépen szervezett, rendezett eseményt iskolánk diákönkormányzata.

Játékos, tréfás feladatok várták az ötödikeseket, akik jól vették az akadályokat.

Az avatót zene, tánc és büfé követte.




2016. október 23.
1956-2016. Ünnepség

Az októberi forradalom 60. évfordulójára méltó előadással emlékeztünk a Faluházban.  A színjátszósok műsora emlékezetes élmény marad, a községi ünnepélyen is sikert arattak.




2016. október 4.
Az Állatok világnapja

Ez a nap felhívja a figyelmet az emberek és állatok együttélésének szabályaira. Legfőbb üzenete, hogy egész évben éljünk harmóniában a természettel, környezetünkkel és a minket körülvevő élőlényekkel. A DÖK vetélkedőt szervezett erre az alkalomra, olyan feladatokkal, melyek játékos formában gazdagította az ismereteket.
Első helyen a 7. és 8. osztály csapata végzett holtversenyben, utána a hatodikosok következtek, majd az ötödikesek.


2016. október 6.
Az aradi vértanúk napja

Az aradi vértanúk napjára az iskolában, közösen emlékeztünk a 8. osztályos tanulók és a „Kiskórus” műsorával.



2016. szeptember 30.
Európai Diáksport Napja

Nagy számban jelentkeztek a diákok az előzetesen meghirdetett versenyszámokra. 141-en teljesítették a 2016 méteres Diáksport Napi Futótávot az iskola udvarán kimért pályán. Ezt követően további hat helyszínen forgószínpadszerűen vettek részt a tanulók a versenyszámokban: hetes dobás, hetes rúgás, taposó pad, roller pálya, szobakerékpározás, asztalitenisz mini mérkőzések. A tanulókat egyéni pontgyűjtő lapon értékeltük. Minden résztvevő testnevelésből szorgalmi 5-öst kapott.


2016. szeptember 30.
Népmese napja

Ezen a napon az 1. és 2. osztályos tanulóknak a nyolcadikos lányok mesét olvastak fel. A 3. és 4. osztályosok feladata a mesékkel kapcsolatos rejtvényfejtés volt. A helyes megoldásokat szép házilag készített könyvjelzővel jutalmaztuk.










2016. Szeptember 22.
Kerékpárral az Autómentes napon

A szekszárdi Zöldtárs Alapítvány által rendezett Autómentes nap alkalmából kerékpártúrán vett részt iskolánk 15 tanulója 3 felnőtt kíséretében. A rendőrség által biztosított bringás menet a Garay térről indult majd Szőlőhegy felől érte el az őcsényi benzinkutat, ahol mi is csatlakoztunk. A Keselyűsi kisvasút állomásnál pihenőt tartottunk. Minden gyermek kapott ásványvizet és almát. Rövid pihenő után a menet elindult visszafelé. Az autópályát elérve mi elváltunk a többiektől. A szép őszi napsütésben kellemesen elfáradva érkeztünk meg.


2016. szeptember 15-17.
Őszi kalandtábor

A 2016/2017-es tanévet az Erzsébet Program pályázatán nyert Őszi kalandtáborral kezdtük. A háromnapos táborozáson, Fonyódligeten, 30 felső tagozatos diák vett részt. A gyerekek az útiköltségen kívül 1000 Ft önrész befizetésével napi ötszöri bőséges étkezésben részesültek, s a két éjszakai szállást és a változatos programokat is magába foglalta ez az összeg.

A három nap alatt volt táborismereti vetélkedő, Szafari játék, esti disco, sorverseny, rókakereső bajnokság és mivel az időjárás is kegyes volt hozzánk, fürödtünk is a Balatonban. Az elszánt horgászok is kipróbálhatták tudásukat  a parton. Néhányan barátságot kötöttek más iskolából érkezett gyerekekkel is.

A tábor vezetése mindent megtett a gyerekek jó hangulatáért és biztonságáért. Példaértékű volt a szervezés rugalmassága. Élményekkel gazdagodva tértünk haza.


2016. szeptember 1.
Megkezdődött az új tanév

A szeptember elsejei tanévnyitó előtt a beiratkozott elsőseink Törpi táborban ismerkedtek az iskolával.





Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz